Az Egyesült Államok csütörtökön egy lépéssel közelebb került a szövetségi kormányzati leálláshoz, miután a Kongresszus demokrata és konzervatív republikánus tagjai leszavazták a Donald Trump és Elon Musk által pártfogolt finanszírozási javaslatot, amely két évre felfüggesztette volna az adósságplafont - számol be a Washington Post.
Az amerikai Képviselőház napirendre se veszi Joe Biden elnök kérését, mellyel újabb 24 milliárd dollárnyi támogatást akar adni Ukrajnának – jelentette ki Mike Johnson republikánus házelnök.
A demokrata Sarah McBride, az Egyesült Államok első kongresszusi képviselőnek választott transznemű politikusa vasárnap a CBS Face the Nation című műsorában reagált arra, hogy Mike Johnson republikánus házelnök bejelentette, a módosított házszabály alapján csak biológiai nők használhatják a Kongresszus épületének női mosdóit. Az ügy előzménye, hogy közvetlenül a november 5-i választások után Nancy Mace republikánus képviselő nem mindennapi ügyet tűzött a zászlajára: múlt héten indítványozta a transznemű nők kitiltását a Capitolium női mosdóiból. A dél-karolinai Mace riporteri kérdésre elmondta, "abszolúte" McBride-ot vette célba az erőfeszítéseivel.
Donald Trump republikánus elnökjelölt ismét bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt egy kampányrendezvényén – írja a The Kyiv Independent.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn átfogó reformcsomaggal állt elő az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságával kapcsolatban. Az alkotmánymódosítást is magába foglaló tervezet szerinte szükséges ahhoz, hogy megfékezzék a konzervatív vezetésű bíróságot, amely az utóbbi időszakban aláásott számos precedensértékű jogi normát - tudósít a Reuters.
Kimberly Cheatle titkosszolgálati igazgató kedden benyújtotta lemondását, miután tegnap élesen bírálták a Kongresszus felügyeleti bizottságában ülő republikánus és demokrata képviselők. Mindeközben Mike Johnson republikánus házelnök és Hakeem Jeffries demokrata képviselőházi vezető bejelentették, hogy kétpárti munkacsoportot hoznak létre a Donald Trump volt elnök ellen július 13-án elkövetett merényletkísérlet kivizsgálására - írja a Hill.
Miután fülön lőtték egy szombati pennsylvaniai kampányrendezvényen, Donald Trump volt amerikai elnök a cipőjét kereste, amely a lövéseket követően valahogy leesett a lábáról. A republikánusok várható elnökjelöltje közben újra posztolt saját közösségi felületén, és az is kiderült, hogy a merényletet követően telefonon beszélt Joe Bidennel, aki felhívta őt.
Mike Johnson, az amerikai képviselőház elnöke úgy véli, Kijevnek minden joga megvan, hogy amerikai fegyverekkel oroszországi célpontokat támadjon - jelentette a Kyiv Independent.
Az AP beszámolója szerint tegnap Mike Johnson republikánus házelnök is jelen volt Donald Trump volt amerikai elnök New York-i bírósági tárgyalásán, hogy erős szavakkal illesse annak jogszerűségét, és a szerinte "korrupt" amerikai jogrendszert. Johnson a sokadik Trump-szövetséges, aki a héten a törvényszékre látogatott, hogy a nyilatkozattételi tilalom alatt álló várható republikánus elnökjelölt helyett álljon a kamerák elé.
A Holokauszt idején tapasztalt gyűlölet éledt újjá 2023. október 7-én, amikor a Hamász terrortámadást intézet izraeliek ellen - jelentette ki Joe Biden elnök kedden Washingtonban az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum megemlékezésén.
Miközben a héten folytatódott New York-i büntetőpere, Donald Trump volt amerikai elnök az aznapi bírósági jelenése után interjút adott egy rádiónak. A republikánusok várható elnökjelöltje ebben kijelentette: a pártja néhány radikális képviselője által támadott képviselőházi elnök, Mike Johnson keményen próbálkozik, és jó ember.
Bár az Egyesült Államok képviselőháza szombaton megszavazta az Ukrajnának 61 milliárdos támogatást tartalmazó segélycsomagot, nem valószínű, hogy Mike Johnson republikánus házelnök problémái egyhamar csillapodnának. A hétvégén az elmozdítására tett javaslatot benyújtó párttársa továbbra is kilátásba helyezte a megbuktatását, a demokraták azonban egyre nyitottabbnak tűnnek az iránt, hogy ők biztosítsák Johnson túlélését - számol be az NBC News.
A Politico számolt be arról, hogy Donald Trump korábbi amerikai elnök, a republikánusok idei elnökjelöltje az ukrajnai segélycsomagról szóló írást publikált a közösségi oldalán. Ebben Európát vonja kérdőre, mondván, "Miért nem tudja Európa kiegyensúlyozni vagy utolérni az Amerikai Egyesült Államok által befektetett pénzt, hogy segítsen egy kétségbeesetten rászoruló országnak?"
A Kongresszus házszabályi bizottsága átengedte azt a négy részre bontott segélycsomagot, amely biztosítaná Ukrajna, Izrael és a csendes-óceáni régió amerikai szövetségeseinek támogatását. Mivel a tervezetet ellenzi a republikánusok trumpista szárnya, elsősorban az Ukrajnának juttatandó 61 milliárd dollár miatt, Mike Johnson házelnöknek a bizottság demokrata tagjaira volt szüksége, hogy a három radikális republikánus ne akadályozza meg annak túlélését. Hasonlóra évtizedek óta nem lehetett példa, ami jelzi, mekkora a széthúzás a republikánus képviselők között.
Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News.
Mike Johnson, az amerikai képviselőház elnöke kijelentette, hogy nem fog lemondani, annak ellenére, hogy újabb képviselőtársa csatlakozott a republikánusok trumpista vonalához tartozó Marjorie Taylor Greene elmozdítási indítványához. A házelnökön azután vált még nagyobbá a nyomás, hogy tegnap bejelentette: a szenátusban egy csomagként megszavazott, Ukrajna, Izrael és az indo-csendes-óceáni régió megsegítését célzó törvénytervezeteket különálló javaslatokként fogja a Kongresszus alsóháza elé vinni - írja az Associated Press.
Francia tisztségviselő nyilatkozott.
Hálózati orvostudományról, Amerikáról, és nagy tervekről beszélgettünk Barabási Albert-Lászlóval. Exkluzív interjú.
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.
Orbók Ilona luxusipari szakértővel beszélgettünk.
Alapvetően jó világ jöhet.